Valamikor régen, vagy fél évszázaddal ezelőtt egy kis közösség templomot álmodott magának. Katolikus templomot Kisbácsára, Győr város északi peremére, a Kisalföld szívébe. Kisbácsa egykori lakói – gyári munkások, iparosok, kereskedők,- mintegy 100 évvel ezelőtt a 20. század első évtizedében települtek le ezen a Dunamenti, dimbes-dombos, homokbuckás tájon. 

 

Közigazgatásilag 1952-ig Bácsa községhez tartoztak „Bácsa-Kültelek” néven. Bácsán volt a két legfontosabb középület, a templom és az iskola. A gyerekek az –orsolyiták által fenntartott- elemi iskolába jártak. Vasárnaponként a kisbácsai hívek a temetődombon álló kis templomot látogatták. A kis épület, amely eredetileg kápolnának készült zsúfolásig megtelt. A kisbácsai hívek rendszerint az ajtóban vagy az ajtón kívül hallgatták a szertartást. Az évek során Bácsa község és a kültelek kinőtték a közel 200 éves kicsi templomot, melynek állaga egyre romlott, falai repedeztek.

 

 

1939-ben épült fel az új modern templom Bácsa község közepén Szent István királyunk tiszteletére. Az új templom felépültével megszűnt a zsúfoltság a vasárnapi miséken. 1937-ben megalakult a Bácsa-Kültelki Társaskör, melynek célkitűzései között szerepelt hogy Kisbácsának is legyen végre katolikus temploma. Közbeszólt azonban a II. világháború. 1945-re Kisbácsa lélekszáma elérte az 1500 főt. 

 

 

 

A háború utáni szegénység, hiányos ruházat miatt a gyerekek egyre többet mulasztottak az iskolából. Sürgős megoldásként először a helyi kultúr várótermét alakították ki tanítás céljára. Három keserves, nehéz éven át tanultak a kisbácsai és sáráspusztai gyerekek a sötét, zsúfolt tanteremben. 1948-ban a mai Külső-bácsai úton lévő kétszobás lakóházat alakították át kéttantermes iskolává. Ebben az épületben már lehetőség nyílt a hitoktatás beindítására melyet, Bányász Károly tisztelendő tartott, aki a Káptalan dombról járt ki Kültelekre. 1949. májusban 19 gyermek járult első áldozáshoz. A kéttantermes iskolában 12 esztendeig folyt a tanítás. 1951. dec. 1-től Bányász tisztelendő úr vasárnaponként istentiszteletet tartott a kisbácsai hívek részére a bácsai templomban. Bányász Károly lelkész 1956. október 30-ig látta el egyházi teendőit a településen, majd külföldre menekült. Őt rövid ideig Fekete Péter bácsai születésű lelkipásztor követte, majd 1957. február 10-ével kezdte meg szervező-lelkészi munkáját Kisbácsán MADARÁSZ ÁRPÁD a templomépítő.

 

A lelkész feladatául előírtak: vasárnaponként a bácsai templomban egy mise bemutatását, valamint heti négy hittanóra megtartását a kisbácsai, heti egy hittanórát pedig a sáráspusztai gyerekek részére. Egyházi tulajdonban volt egy telek Kisbácsán, rajta egy rossz állapotú lakóházzal és két lakóval. A tulajdont évekkel korábban Holler Kálmánné révfalui lakos ajándékozta az egyháznak, de a hivatalos átírás nem történt meg. A hívekkel való kapcsolattartás érdekében családokat látogatott. Beszélgetései során arra az elhatározásra jutott, hogy valamilyen módon megoldást kellene találni a helyben történő, rendszeres misézésre. Első gondolata volt az egyházi tulajdonban lévő ház átalakítása a válaszfalak lebontásával. Ezt azonban egyrészt az épület rossz állapota, másrészt a lakók kiköltözésének megtagadása miatt nem lehetett megvalósítani.Mindenekelőtt rendezni kellett az egyházi ingatlan hivatalos átírását. 1957. május 25.-én ez meg is történt.

 

Ebben az időben történt, hogy Árkay Bertalan budapesti építészmérnök felajánlotta –egy általa megálmodott- templomépület tervét a győri megyéspüspöknek.

Madarász Árpád lelkész szívében megszületett a merész gondolat: templomot kell építeni Kisbácsának. A gondolatot tett követte. Összehívta egyházközségi elöljáróit és közösen elhatározták, hogy az egyházmegyei hatóságokhoz fordulnak segítségért. Lelkészünk először a Caritas segélyakció vezetőjét, dr. Lányi János belvárosi plébánost kereste fel, akitől komoly bíztatást és ígéretet kapott. Sajnos azonban a plébános urat időközben bebörtönözték. Ekkor dr. Póka György egyházmegyei iroda-igazgatóhoz fordult segítségért. Az ő közbenjárásának köszönhetően a templom építésére 50.000 Ft kölcsönt adott a győri püspökség, egyben jóváhagyta az Árkay Bertalan építészmérnök által benyújtott kisbácsai templom tervének megvalósítását.

A templomépületről készült rajzot lefényképezték, sokszorosították. A rajzon a következő szöveg olvasható: „Egy darab mozaik a kisbácsai templomhoz”, majd a kép alján „Adományodért áldjon meg az Isten!” Kisbácsa lelkes hívei a képet árusítva gyűjtögették a forintokat. A gyűjtést nemcsak helyben végezték, de bejárták templomuk képével a szigetközi falvakat, a megye számos települését.

 

 

 

Szabó Béla építész „vezényletével” megkezdődtek a munkálatok. Az első feladat volt az anyagbeszerzés. Homokot, kavicsot Varga János helyi vállalkozó szállított –ingyenesen- a közeli lelőhelyekről. A pannonhalmi égetőből hozták a téglát a püspökség által kölcsönzött teherautóval., A Balaton-melléki Vörösberényből érkezett a kő. A cement Ausztriából érkezett, ugyancsak adományként. A vezető építész irányításával kijelölték a templom alapját, majd 1957. július 24.-én megtörtént az első kapavágás. Korabeli fényképek tanúsítják, hogy öregek és fiatalok, férfiak, nők, gyerekek valamennyien ott nyüzsögtek az építkezésen. Az alap kiásása /Madarász lelkész úr feljegyzései szerint/ másfél nap alatt megtörtént. Ezután következett a nehezebb munka, a betonozás. Mindent kézi erővel végeztek, még a betonkeverést is. A kisbácsaiak mellett a tisztelendő úr mozgósította paptestvéreit. Ők is derekasan kivették részüket a munkából: keverték a betont, cipelték a „tróglit”, nem kímélték sem a kezüket, sem az erejüket. Szívvel-lélekkel dolgoztak.

Alig több mint negyven nap alatt csoda történt Kisbácsán!

Nemcsak a teljes alapozás készült el, de az oldalhajó falai már a befejezéshez közeledtek. Az országút felöli hosszú fal is épülőben volt, és az északi –szentélyt ölelő- félkörív vonala is mutatkozott már.

 

Aztán elérkezett a nagy nap: az első ünnepi szentmise napja, az alapkő elhelyezésének ünnepe.

A főbejárathoz zöld gallyakból „diadalkaput” emeltek. A majdani szentély fölé lombsátort építettek.

Az ünnepi szentmisét dr. Mentes Mihály prépost kanonok vikárius pontifikálta, nagy papi asszisztenciával. A kisbácsai hívek és az ide látogató vendégek zsúfolásig megtöltötték a templomteret.

 

Az alapkövet a majdani oltár alatt helyezték el, benne fémhenger őrzi az utókor számára az alapítási okiratot.

 

A következő három hónap alatt tető alá került az oldalhajó és sekrestye. Hiányzott még az ablakok üvegezése, azokat –átmenetileg- papírral ragasztották be. A falakat éppen csak bevakolták, az aljzat durva beton volt. A főhajó felöli oldalt ponyvával takarták, hogy a dermesztően hideg szél ne hordja be a havat.

 

Advent első vasárnapján ebben a félig kész épületszárnyban mutatta be az első misét híveinek Madarász tisztelendő úr. Idézem sorait: „Még alig kész volt ez a rész is, mégis igen nagy buzgósággal és megrendüléssel szorongtak és fáztak benne a hívek az első vasárnapon, majd ezt követően az első éjféli misén és az ünnepeken.”

 

1958. májusra tető került a főhajóra is. Az első, háromszárnyas főkapu adományként érkezett. A belső festési munkálatokat helyi mesterek végezték. A Mária mennybemenetelét ábrázoló falfestmény dr. Szomor Tamás premontrei szerzetespap alkotása. A templom –külső formáját tekintve- az eredeti tervek szerint épült fel. Egyetlen fontos épületrész azonban hiányzott: a torony. Erre már nem jutott anyagi fedezet.

 

1958. egyik szép májusi vasárnapján kis tanítványai elsőáldozásának ünnepén mutatott be először szentmisét a főhajóban Madarász Árpád lelkipásztor. Boldog, lelkes szavait idézem a Historia Domusból: „Az egész templomban zengett már az ének!”

 

Időben beszerezték a templom legfontosabb berendezési tárgyait. A főoltár a tabernákulummal az északi fal félkörívébe, a szentélybe került. A gyóntatószék a mellékhajóban kapott helyet. Két hosszú sorban keskeny padok foglalták el a főhajó közepét. A Szűzanya és Jézus szíve szobrok –műkő talapzaton- a szentélyközeli sarkokban álltak. Ügyeskezű asszonyok kézimunka-terítőkkel ékesítették az oltárokat. Sok élő- és cserepes virág gazdagította a szegényes berendezést.

 

1958 őszén elérkezett a templomszentelés nagy ünnepe. Lelkipásztorunk így emlékezik: „1958. szeptember 28.-ra esett az a nagy nap egyházközségünkben, amikor Papp Kálmán megyéspüspök úr rengeteg hívő jelenlétében az annyi fáradsággal, áldozatkészséggel, szenvedéssel megépített templomot megáldotta. Van már templomunk!”

forrás: Takács Istvánné: Ötvenéves az Isten háza Kisbácsán /megrendelhető a plebánián/