Mátrai István atya

"Gyarmaton születtem, egy hétgyermekes családban harmadikként. Mióta az eszemet tudom, mindig is papnak készültem. Működött akkoriban az én falumban valami különös isteni kegyelem, hiszen húsz év alatt 8 papot is adott az egyháznak. Igaz, gyerek is sokkal több született akkoriban, a mi utcánkban nemigen volt olyan család, ahol 4-5 gyereknél kevesebb lett volna. Az általános iskola után, 1950-ben természetes volt, hogy a kisszemináriumba jelentkezem, ahol a gimnazista korú, papi pályára készülő fiúk tanultak. Vészterhes idők jártak akkor felettünk, és egy év után az állam megszüntette ezt a képzési formát. Így a Révai-gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat, és érettségiztem 1954-ben. Kedves iskolatársaimmal azóta is tartjuk a barátságot, minden második hónap második szerdáján találkozunk egy kis tereferézésre. Majd következett a szeminárium, életem legboldogabb öt éve. Nagy-nagy szeretetben éltünk mi ott, 108-an. Kiváló elöljáróink voltak, szigorú fegyelem uralkodott, de békesség volt a falak között. Ma is visszamennék az akkori körülmények közé. 1959-ben szenteltek fel, majd 13 és fél év kápláni élet következett. Környe, Csorna, Újkér, győri Kamillus... - mindenhol jól éreztem magam. Aztán 25 év Gyirmóton, mint plébános. Gyönyörű időszak volt.

1998 szeptemberében vettem át a kisbácsai plébániát, és mondhatom igazán kedves, jó hívekkel ajándékozott meg az Isten itt is. 45 évig tanítottam hittant, az idei az első év, hogy nem állok a gyerekek elé. A misézés mellett ez a terület volt a papi életemben a legkedvesebb. De azt is látom, hogy más világ van manapság: a hittan már csak sokadrendű tantárggyá vált a számos fontos tudomány mögött, amikkel a gyerekeknek meg kell birkózniuk. Érthetetlenül állok az előtt, hogy hová lesznek a hittanosok elsőáldozás, bérmálás után. Egész biztosan összefügg ez azzal, ahogy az anyagiasság, az önzés teret hódít a világban: nincs idő a vasárnapi misére, nincs idő az Istenre, mert hajtani kell a pénzt.

Azért nekem még így sincs okom panaszra, vasárnaponként 12-14 ministráns is segédkezik nekem az oltár körül. Nagyra is értékelem szolgálatukat, nyaranta "vendégeim" egy-egy zarándoklatra. Jártunk már velük Lourdes-ban, Medjugorje-ban, idén pedig Rómába készülünk.

A szentmiséken négy kántor közreműködésére is számíthatok. Ruppert István orgonaművész a vasárnapi misén, míg hétköznapokon három másik hölgy van beosztva. Hála Istennek remek képviselő-testület is áll mellettem, munkájukra mindig számíthatok. Most újabb dédelgetett tervem mellé szeretném őket csatasorba állítani: 2008-ban lesz 50 éves a templomunk. Tudni kell róla, hogy annak idején torony nélkül építették. Lehet, hogy pénz nem volt rá akkor, lehet, hogy más ok miatt nem engedték. Az 50 éves jubileumra szeretném, ha tornya is lenne már. A tervek már elkészültek, Petrovicz Attila, a képviselő-testület egyik oszlopos tagja, építészmérnök készítette el. Szívem egyetlen vágya, hogy ezt még megvalósulni lássam.

Plébániai képek

A templom környéke is szépül. Díszburkolatot és új kerítést építhettek a hívek adományaiból. A harangláb szerepét hamarosan talán egy új torony veszi át.

A templom színes ablakai 2003-ban készültek el. Szilágyi András és felesége munkái. Hitünk alapvető tanításait ábrázolják. Két ablakot egy-egy család (Gasztonyi és Németh), kettőt pedig a hívek közössége adományozott.

A templom a hívek adományából és munkájából épült, Madarász Árpád lelkész vezetésével. Az akkori püspöknek sokszor kellett figyelmeztetnie őt: "Fiam, azt tanácsolom, hogy feküdj be egy kis időre a kórházba, nehogy elvigyenek az ávósok."

A hittanos gyerekek Buri Károlynéra vannak bízva. Az alsó négy osztálynak tartja az iskolában a hittant, a felsősök szombatonként a templomba járnak hitoktatásra, ahol különálló, fűthető hittantermet alakítottak ki számukra. Jut energia pásztorjáték-előadásra is.

A képviselő-testületre mindig számíthat István atya